Elmosódhatnak a szórakoztató és a klasszikus zene közötti határok
Pontos fogalmak kellenek!
24 Óra (Komárom-Esztergom megye), 2016. február 3.


Komolyzenétől a „könnyű” színházi produkciókig—Vedres Csaba nevéhez fűződik a Requiem és a nemzetközi Origenész-konferencia felkérésére a Consolatio megkomponálásra. Az 50. zsoltár, a Miserere feldolgozása latin nyelvű szöveggel most készült el. Ez egy hattételes mű gyerekkarral, vegyes kórussal, vonósokkal, bariton szólistával. A partitúra már kész, a bemutató ősszel lesz a Szakrális hetek egyik attrakciójaként. A zenész sokat koncertezik a Mistral együttes frontemberével, Heinczinger Miklóssal, aki billentyűs hangszerek mellett népi hangszereken is kiválóan játszik. Egyik alkalommal Lovasi András is meghívta a Kiscsillagba vendégzenésznek. Nagyon élvezték a közös munkát, azóta is sokszor fellépnek együtt! Azt. hogy egy évet tanulhatott Binder Károlynál jazz-zongorát, csak színesítette Vedres Csaba zenei világát: a jazz elemeit is beépíti a műveibe, Bach, Bartók, Beethoven és a progresszív rock, valamint a kora középkori zene motívumaival ötvözve. A színházakkal sem szakadt meg a kapcsolata: az elmúlt években Nyíregyházán. Egerben, Székesfehérváron, Debrecenben, Veszprémben, valamint a Budapesti Kamaraszínház és az Örkény Színház darabjainál működött közre.

TATA–SZENTENDRE Új előadássorozattal lepte meg az érdeklődőket a Magyary Zoltán Népfőiskolái Társaság: zenészek, kritikusok közreműködésével igyekeznek megértetni velünk a könnyűzene mibenlétét. Az első előadó Vedres Csaba zeneszerző, zongoraművész, az After Crying és a Kairosz zenekar alapítója. Sok szólólemezt, sikeres szerzeményt is maga mögött tudhat. Most ismét nagy fába vágta a fejszéjét

– Az előadása címe: Mi az, hogy könnyűzene? És mi a könnyűzene?

– Erre a kérdésre keresem a választ, hiszen erre a mai napig nincs tudományosan megfogalmazott definíció. A műfajon belül is mély szakadék választja el a kommersz és a művészi igényességgel megkomponált alkotásokat. Az, hogy a köznyelvben egy kalap alá vesszük például a Middle of the Road, a Sweet tömegeknek szóló zenéjét az Emerson, Lake és Palmer, a King Crimson vagy a Yes művészi igénnyel megformált kompozícióit, még hagyján. De a hivatalos helyeken, azoknál a szervezeteknél, ahol, mondjuk, pályázatokon milliókról döntenek, tudniuk kellene pontosan, mi tartozik a könnyűzene vagy ép pen a komolyzene kategóriába. Ez esetben is pontosabb lenne a külföldi példák alapján klasszikus zenének nevezni a „komolyzenét”.

– Van egyáltalán pontos meghatározás?

– A hazai lexikonok többségében nincs is ilyen címszó, hogy könnyűzene, pedig a 19. század végétől már külön emlegetik ezt a kategóriát: minden idefért, ami nem „komolyzene”! A legközelebb azok járnak az igazsághoz, akik szórakoztató zeneként jelölik meg ezt a műfajt, amibe a tánczene és az operett tartozik, és külön címszó alatt ismertetetik a beat, a rock, a pop és a jazz műfaji sajátosságait. A nyugati szakirodalomban erre már akad több példa is, a legteljesebb definícióra a német lexikonokban bukkantam. Nálunk az egyik első definíciós kísérletet a kiváló zenetudós, Molnár Antal tette még a 30-as években, úgy, hogy közben porrá zúzta a közhelyeket. A határvonal szerintem a műfajokon belül, a tömegnek szánt sláger és a művészi alkotások között húzódik.

– Zenei pályája a sokszínűség ellenére egy irányba mutat, akármelyik kezdeményezésedre gondolunk. Mi volt a törekvése?

– Még 14 éves koromban tettem fel először a kérdést: mi a különbség az úgynevezett könnyűzene és komolyzene között? Amikor később a zongoráról gi tárra „váltottam”, csak progresszív rockzenét hallgattam, majd az After Crying együttessel a „modern” zeneszerzők műveit elemeztük, de a számunkra hiteles modern zene csíráit inkább az Emerson, Lake and Palmernél, a King Crimsonnál, Frank Zappánál és másoknál találtuk meg. Az After Crying máig egyedülálló, jó indítás volt, 1994-ben mégis kiléptem a csapatból. A főiskola után, ahol komolyzenét, zeneszerzést tanultam, született egy csomó önálló elképzelésem, amit a zenekar mellett nem tudtam volna megvalósítani. Létrehoztam a Townscream együttest, ám közben a családommal Szentendréről, ahol kántor voltam, Pécsre költöztünk, és már nem lehetett összehozni a közös munkát a Pesten élő muzsikustársakkal. A mikor visszajöttünk Szentendrére, megalakítottam a Kairosz kvartettet: a formáció a kezdeti elektronikus kísérletek után a klasszikus zongoraötös hangzásban találta meg önmagát. A Toxicity című feldolgozást például négyszázezren hallgatták meg az egyik videomegosztón! Mindig is az igényes populáris és a klasszikus zene remekműveit igyekszem ötvözni, színezni a jazz és a világzene elemeivel. Amikor azonban pályázni kell, nem tudom, hová, melyik kategóriába soroljam a művet!


Veizer Tamás