Civil Rádió, 2001. május 10.
(megjegyzés: a beszélgetést a FONÓ-beli 100. koncert előtti napon sugározta a rádió)

[a beszélgetés első része hiányzik]

[Zene]

Vedres Csaba: – Azt kérdeztétek, hogy mit hallottunk. Először a Te Deum laudamus című kompozíciót a Ludus Savariensisből (a Szombathelyi játékokból), aztán a második szólólemezemről az Orgonatoccatát, aztán pedig az After Crying Föld és Ég című lemezéről a Leltár című számot.

Riporter: – És miért? Azt mondtad, nagyon kedvesek ezek a zenék.

Számomra – nem is akarom ezt túlbonyolítani – nagyon kedvesek ezek az istenközeli zenék. Sok vigasztalást találok bennük, és valamennyire ajándéknak is tartom mindet.

Úgy rémlik nekem, hogy eléggé mélyen vallásos vagy és ennek van zenei vonzata is: kántorkodtál.

Igen... nagyon szép emlék. Mégis akkor úgy tűnt Szentendrén, hogy időben nem tudom összeegyezetni a zeneszerzést, az előadóművészetet, a Townscreamet azzal, hogy ott kántorként tevékenykedem. Így aztán...

...képzett kántor is vagy...

Igen, a Váci Egyházmegyei Kántorképzőn kaptam diplomát. Nagyon büszke vagyok rá.

Jó. Folytassuk szerintem az After Cryingból való kiválással. Hogy alakult, miért, és milyen legendákat szeretnél...

...eloszlatni (nevet). Az egyik, ami nagyon fontos, hogy ez nem egy hirtelen döntés volt, hanem hosszú évekkel azelőtt már érett, tehát 94 előtt már egy másfél évvel ez fölvetődött bennem, és lassan egészen biztosan megérett. Ami ehhez hozzátartozik, hogy semmiképpen nem akartam kiszúrni a zenekarral, tehát még bőségesen évad közben közöltem, hogy én mindenképpen elmegyek 94 június végén, és addig próbáljanak találni helyettem valakit, de természetesen addig még együtt játszunk. Hát... szakmai, személyi okok játszottak közre. Az első, ami nekem rettenetesen fájt, és köszönöm, hogy ezt így nyilvánosan elmondhatom, hogy nem egy embertől hallom legnagyobb megdöbbenésemre, hogy ennek az egésznek az oka a Gacs Laci dobosnak az aknamunkája. Ha volt valaki az akkori After Cryingban, aki miatt ott maradtam volna, az a Gacs Laci volt. Tehát ez egy nagyon csúnya félremagyarázás és nem igazán tudom, hogy honnan ered, úgyhogy ezt most mindenképpen szerettem volna elmondani, a többiről kérdezzetek ezzel kapcsolatban, bármire szívesen válaszolok.

Én egy dolgot szeretnék... azt mondtad, hogy részben szakmai, érdekelne engem mind a két oldala. Azt nem értem, hogy 94-ben ez egy felfele ívelő pálya volt, tehát az After Crying egyre ismertebb lett, nemcsak itthon, hanem külföldön is, akkoriban kezdődött az, hogy hívtak benneteket külföldre is fesztiválra, tehát mehettetek. Akkor már játszottatok Dél-Amerikában?

Nem, akkor még nem.

De külföldön már játszottatok? Kezdett ismert lenni a nevetek nemcsak itthon...

Kanadában volt akkor koncertünk.

A portugál koncert...?

Az 88-as... voltak itt már azért előzmények...

Én úgy látom, hogy azért ez egy felfele ívelő szakasza volt a zenekarnak. Én úgy képzelem a zenekar történetét, hogy – ez az én teóriám – van az első két lemez, amikor egy zenekar a velejét adja, amit addig összeszedett, és akkor tényleg az addigi legjobb darabokat össze tudják szedni körülbelül két lemezre. A nagyon jó zenekarok – én ezt a rockzenéről mondom általában – mondjuk a nagyon-nagyon jó zenekarok négy lemezig eljutnak, amíg a csúcson vannak, ebből már nagyon kevés van, és utána vagy az, hogy beálltak egy sztenderd értékre, és tudják, hogy tőlük mit várnak el, jön az újratermelés, hogy ezt várja el a lemezgyár, ezt kell produkálni, tehát már nem az van, amit mi magunk kitaláltunk valamikor, hanem mi az, amit elvárnak tőlünk és amit teljesíteni kell, és onnantól kezdve meg is szűnik az a direkt felhajtóerő, ami előtte benne volt a zenekarban. Én úgy gondolom, hogy 94-ben ez még javában megvolt az After Cryingban, és azért kérdezem ezt, hogy akkor mivel voltál elégedetlen a zenekarban, hogy önálló pályára álltál?

Több dologból állt össze ez a döntés. Az egyik az, hogyha majd szólólemezeimet meghallgatod, és egy mai After Crying-lemezzel összehasonlítod, akkor nagyon lehet látni, hogy különbözőek...

...Townscream...?

...nem, hanem a Mesék, levelek vagy a Zongorazene, és mondjuk azt összehasonlítod a Struggle for Life-fal, és ezt most mindenféle minősítés nélkül mondom, lehet látni, hogy egészen más, egészen másfelé mentünk. Ez az egyik, ami akkor is belülről feszített. A másik ok az az volt, hogy a zenekar hetente ötször próbált ebben az időszakban. Gyakorlatilag semmi mást nem lehetett mellette csinálni. Ez nem feltétlenül baj, de meglehetősen nyugtalan alkat vagyok, és rettenetesen irritált abban az időben, hogy mint zongorista abszolút visszaestem. Tehát megszoktam azt a 12 vagy 15 számot, amiket játszottunk, azokat rendesen el tudtam játszani, de azonkívül gyakorlásra semmi esélyem nem volt. Ez is feszített. És a harmadik ilyen szakmai ok pedig az volt, hogy másfajta zeneszerzői elképzelések mentén gondolkodtunk, az az időszak volt talán – de lehet, hogy visszaemlékezve torzítok –, szóval ez a „progresszív rock” dolog már nem volt számomra annyira kizárólagos. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekelt, hiszen három évre rá ott egy Townscream-CD, ami progresszív rock, de – nem tudom – valami megreccsent bennem azzal kapcsolatban, és ehhez jöttek az emberi feszültségek. És ezek így együtt adták ki ezt a dolgot.

Az After Cryingra – a mostani, kiválásodat követő After Cryingra – azt mondhatjuk, hogy ők megmaradtak a progresszív rockban? Ők majdnem egyenes vonalúan követik azt az irányt, amit annakidején együtt kezdtetek?

Szerintem nem volna jó dolog most nekem értékelni, volna ebben valami visszatetsző...

...nem minősíteni akarnám a zenekart, tehát ezt félre ne értsétek, nem provokálni akarlak, hogy értékítéletet mondjál, hanem, hogy mint zenei műfaj, ők inkább abban maradtak, tehát őket úgy kell tekinteni most is, mint egy progresszív rockot játszó zenekart – nem is jó a „progresszív rock”, maradjunk inkább a progresszív zenénél –, és akkor minek nevezzük azt, amit te játszol?

Hallgatható kortárs zenének.

És akkor mik a „hallgatható kortárs zenék” ma szerinted? Kik a példaképeid, kiket hallgatsz szívesen, kiket tekintesz elődeidnek, kik voltak a fő hatások? Kik azok, akiket te jó zongoristának tartasz?

Jó zongoristának nagyon sokat, de akik közelebbről hatottak rám, nyilván Emerson, Chick Corea és hát nagy kedvencem, ez a finn trió, a Trio Töykeat – valami lélegzetelállító zene véleményem szerint – és az ő zongoristájuk, Iiro Rantala, aki az elmúlt öt évben nagyon nagy hatással volt rám. Amellett, hogy virtuóz, egy iszonyú nagy stíluskeverő, tehát a tangótól Chopinig vagy bármilyen jazz-ig nála két ütem az átmenet. És nem szoktam említeni, de nagyon nagy hatással volt annak idején Lauri Anderson, ő nagyon sokat jelentett, és a régi Kolinda, amelynek az első két lemezét talán a valaha megjelent legjobb magyar lemeznek tartom, mégha nem is Magyarországon készültek; szóval az számomra mindennek a teteje, amit csinálnak a Dabasiék.

És az, amit te most játszol, azt végülis hova tegyük a mai zenében? Ezt kortárs komolyzenének kell tekinteni, vagy egyáltalán hülyeség megpróbálkozni műfajok felállításával, van értelme műfaji besorolásnak? Arra próbálnék valami magyarázatot találni, hogy amikor kiléptél az After Cryingból, mivel nem voltál elégedett, mivel gondolod, hogy az, amit most csinálsz, az jobban kiteljesíti azt, amit te elképzeltél? Zeneileg mit jelent, amit te most kitaláltál?

Azt hiszem, hogy nagyon sokak kérdését fogalmazod most meg...

Ne mondd azt, hogy te se tudod... (nevetnek)

Annak idején, amikor kiléptem, megfogalmaztam egy vágyat, egy zeneszerzői programot, hogy miket szeretnék nagyon megcsinálni, s nemrég átnéztem ezt a „vágy-listát” és nagyon jó érzés volt, hogy valóban nem a levegőbe képzelődtem, hanem ezeket megcsináltam. Nagyon nagy vágyam volt csinálni rock-gesztusokból egy szonátát, bebizonyítani azt, hogy önmagában az, hogy valamiben egy off-beat van, vagy egynéhány rockosabb ritmus, az nem jelenti azt, hogy az feltétlenül könnyűzene. Így aztán egy nagyon terjedelmes szonátaformában írtam egy darabot, ez a Rock-szonáta. Aztán izgatott Liszt Via Crucis-ának a meghangszerelése; meghangszereltem, bemutatták. Izgatott az orgona, mint hangszer; CD van belőle. De igazából ez a hallgatható kortárs zene izgatott, szerintem itt eléggé a kezdő lépéseknél tartunk.

Most egy kicsit ne szövegeljünk szerintem. A finnekről volt szó. Első szám...?

[Zene]

VCs: – A Trio Töykeat nevű finn triót hallottuk most.

R: – Felmerült egy téma, amit nem fejeztünk be, amit a szünetben megemlítettél nekem, azzal pontot tehetnénk a végére, és helyére sorolhatnánk a mostani zenei ténykedésedet, ahogy ezt te érzed. Mondd el azt a rövid történetet, arra gondolok.

Ja, amiről beszéltünk...? Hát az egész a hallgatható, de modern vagy kortárs zene kapcsán merült föl, elég szomorú történet, amit az After Crying egyik tagjától hallottam. Talán a kedves hallgatók közül sokan emlékeznek a tavaly őszi zeneakadémiai nagyterembeli szimfonikus After Crying-koncertre, amelyre a zenekar először egy neves karmestert kért föl, hogy vezényelje el...

...nevet azért nem említünk, mert... mindjárt kiderül...

...és ő annyit válaszolt, hogy nagyon szereti, amit a zenekar csinál, koncertjeire is eljár, de amennyiben ezt a koncertet elvállalja, a hazai karrierjének vége. Tehát ha külföldön esetleg egy ilyen koncert van, szívesen elvállalja, de itthon nem. Ennyi volt a sztori.

Viszont önmagában ez mond valamit. A kortársak hogy gondolkodnak a ti zenétekről?

Alapvetően könnyűzenének gondolják ezt a zenét, annak ellenére, hogy sem szakmailag, sem felkészültségben, sem tartalmában ez a típusú zene nem könnyű.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy én úgy gondolom, hogy a szakmai felkészültség az elég alapos. Mindannyiótok az alapítók közül rendelkezik valamilyen zenei végzettséggel, te többel is. Ez válthatja ki belőlük azt az elkeseredett utálatot vagy valami hasonlót, ami miatt kizárnak titeket ebből a körből?

A mai modern zenének egy nagyon komoly elméleti beágyazottsága van. Alapvetően Adorno az, aki ennek az ideológiai hátterét kidolgozta, és nemzedékek nőttek fel ebben a szemléletben, ehhez képest ez a típusú, a rockzene-alapú, vagy a rockzenével is kacérkodó újabb komolyzenei világ sokak számára nagyon idegen.

Ühüm. Jó. Ez a múlt.

Ez a múlt...

Remélem ennek ellenére, hogy megtalálod itt a világodat. Folytassuk a következő kedvenceddel, ami nem a te szerzeményed, de mindenképpen ragaszkodtál hozzá, hogy hallhassuk. Én is ragaszkodtam hozzá, hogy hozzál olyan zenét, amit nem te csináltál, viszont úgy érzed, hogy a tiéd.

Ez egy kerub-himnusz, egy angyal-himnusz, egy örmény liturgiának a része, amit egyébként holnap a FONÓ-ban be fogunk mutatni élőben is, mert annyira megragadott, annyira tetszett.

Jó. Akkor úgy gondolom, adjuk le, aztán lassan búcsúzunk is.

[Zene]

R: – Mi lesz holnap este?

VCs: – Holnap este egy kis visszatekintés az elmúlt hét évre, Hacsaturjántól, Chick Coreától, Greg Lake-től, Billy Joeltől fogok többek között számokat játszani, és vendégem lesz Fogolyán Kristóf, az After Crying egykori fuvolistája, ma szólófuvola-pályán és Gyermán Júlia hegedűn.

vissza