Ma este feldübörög az After Crying
Esti Hírlap, 1991. október 4.

Sírás után – zene

A nevük: After Crying. 1986-ban hárman kezdték: csellóval, fuvolával, zongorával. Mára a cselló és a zongora maradt együtt, Pejtsik Péter és Vedres Csaba az After Crying állandója. Hozzájuk csatlakoznak a többiek, mikor hogy; a ma esti koncertjükön például tizenegyen zenélnek majd a Petőfi Csarnokban. 1989-tól játszanak rendszeresen a Fővárosi Művelődési Házban – telt házak előtt. Egy lemez tavaly, színpadi zene Wyspianskihoz, Gombrowiczhoz, Shakespeare-hez, Dürrenmatthoz – két „alternatív” színházi társulatnak. Mi is van még? Ami nincs: az After Cryingnak nemhogy erősítője, elektronikus hangszere, de egy szál árva mikrofonja sincs...

Azért ma este mégis igazi rockhangzással dübörögtetik fel saját zenéjük után King Crimson Islands című lemezét. Vedres Csabát kérdezem, miért éppen ezt?

Őrjöngés és oboa

– A hetvenes évek legendás rockzenekara a heavy metáltól a vonósokkal kísért oboaszólamig a legkülönbözőbb zenét olvasztotta össze a muzsikájában, szigorú dramaturgiai szerkesztésben. Crimsonéknál soha nem lehetett tudni, mi történik a következő pillanatban, a legvadabb őrjöngésból a legfinomabb hangzásba tértek át – és viszont.

– Hódolat tehát az Islands ma esti megidézése, és kinyilvánított testvériség... az After Crying zenéje sem címkézhető.

– Kiskölyök korunk óta izgat, hogy nincs híd a komolyzene és a könnyűzene között. Személy szerint bosszant a komolyzene elszigteltsége, és a kirekesztő felfogás, hogy csak az az érték. Ugyanakkor bosszantó a másik oldal, a rock sekélyessége, igénytelensége. Az egyik túlfinomult, a másikban van erő. Mi kamaszkorunkban rajongtunk a P. Mobilért, a Beatricéért, az Eddáért, imádtuk Beethovent, Muszorgszkijt és mindenekfelett Bachot. Úgy éreztük, lennie kell hídnak, amely a kettőt összeköti. Ezért próbáltuk ki, milyen a rockzene akusztikus hangszerekkel, azaz elektronikus hókusz-pókuszok nélkül. Így kezdődött.

Hívó hívő

– A nevük After Crying, – saját fordításukban hogy hangzana inkább: sikoltás után? sírás után? kiáltás után? És egyáltalán: hogyan választották?

– Adorno szerint Auschwitz után nem lehet többé harmonikus zenét írni. Mi hisszük, hogy lehet, erre utal a nevünk, arra, hogy sírás után vagyunk. A saját zenénkben szeretnénk visszatérni a tiszta szívig, az Istenig, az emberi és isteni értékekig. De úgy, hogy az hívás legyen, és soha sem kirekesztés. A zenénket többnyire én írom, és a komponálásban mindig ez a mérce.

– Nem gondoltam volna, hogy a zenéjük „hívő zene”...

– Nem kimondva, hanem nagyon rejtetten az. Úgy „hívő” zene, hogy az öröm és a szépség felfedezésére hívó zene, amelynek a hallgatásához nem kell műveltség. A műveltségnek semmi szerepe nincs abban, hogy a zenével eljussunk az ember legbelső lényegéig.

Illik az illetlen

– Példátlannak is mondható, hogy az After Crying a mai „csarnokkoncert” után hétfőn a nagyon reprezentatív Korunk zenéje sorozat programjában ad hangversenyt, az Obudai Társaskörben. Ott Crimson nélkül, bizonyára ...

– Hétfőn este elejétől végig saját zenénket játsszuk. Boldoggá tesz, hogy éppen a Korunk zenéje programjaként lesz alkalmunk megmutatni egy és ugyanazon zenekarral, hogy a zene oszthatatlan.

– Az Overground Music címú lemezükből egy darabot sem kapni már, de a Quint készül egy újat kiadni. Sikerül?

– Minden reményünk megvan rá, Bors Jenő igazgató megnyerte szponzornak a Wester Rádió céget. Igazság szerint támogatók nélkül még próbálni sem tudnánk, a Budapest Sportcsarnok ajánlotta fel ingyen a próbatermét. Az After Cryingre ugyanis teljes egészében illik a ma olyannyira illetlen jelző – nonprofit.

(bársony)
 

vissza