Vedres Csaba és Gyermán Júlia a Győri Polgári Szalonban
A Győri Egyházmegye honlapja, 2013. április 10. és Magyar Kurír

Vedres Csaba zeneszerző, zongorista és felesége, Gyermán Júlia hegedűművész adott Lélektánc-koncertet 2013. április 9-én 18 órától Győrben, a Polgári Szalon keretében. A házigazda Szigethy Gábor irodalomtörténész a Szalon áprilisi, a győri Zichy Palotában megtartott alkalmának kezdetén jelezte, Weöres Sándor versei fogják keretezni a zenét ma este. Saját esszéjének felolvasása után néhány, ezidáig kéziratban maradt Weöres-verset hallgathattunk Bata Éva színművész előadásában.

Vedres Csaba és Gyermán Júlia ezután főként egyházzenei művekből álló Lélektánc-műsorát játszotta el az egybegyűlteknek. A hangversenyen legnagyobbrészt Vedres-szerzemények hangzottak el, közöttük több, nemrég komponált újdonsággal (Giocondo, De profundis, Húsvéti toccata), s felhangzott a győri könnyező Szűzanya-kegykép tiszteletére, egyházmegyénk felkérésére íródott Stabat Mater is, ária-változatban.

A katolikus művészházaspár előadását a közönség lelkes vastapssal jutalmazta, majd újabb kiadatlan, mulattató Weöres-alkotások meghallgatása után a házigazda kötetlen beszélgetésre és borkóstolóra invitálta a kedves vendégeket.

Paksa Balázs
 

 

vissza