Könnyu megérteni azt a ragaszkodást, mellyel Vedres Csaba ragaszkodik ex After Crying-os megjelöléséhez. Mindannyiunknak, akik nyomon követjük pályájukat, fájó az előző évtized közepe táján kezdődött közös küldetés megosztottsága. Vedres mindenesetre erőlködés nélkül teremti meg a már oly megszokott légkört. Nem tudom, mennyire akart a szerző címválasztásával azonosságot vállalni Pilinszky János azonos címu versciklusával; a kapcsolat a sokadik hallgatás, olvasás után sem lett egyértelmű számomra. A hangulat, melyet különösen a Nagyvárosi Ikonok II-IV. és a Koldus című szerzeményekben megidéz, szinte az egyetlen, mely ebből a közösségből megsejdítheto. A zajok, zakatolások, effektek oly szerkesztett egészet adnak, hogy valóban megelevenedik a hangok hatására a Nagyváros. Átzúg a szobán a metró, ajtók záródnak, s a gépek csörömpölve kilopják az álmot a szemünkből, hogy egy-egy pillanatra elringasson valami, csak a városi közösségre jellemző képzelt nyugalom. Az After Cryingból ismert Egervári Gábor közreműködésének köszönhetően a szövegek megszólítóak és ismerősek. József Attila Íme hát, megleltem hazámat... című versének egyházi dallamra ültetése is Vedres művészi ráérző-készségét jelzi. A költő búcsúzó verse szinte oltárra emelődik, s oly szívszorító hitelességgel szólal meg, hogy kevés az azt követő zenei montázs a feleszmélésre. Sajnos az albumról érezhetően hiányzik Pejtsik Péter csellójátéka, amit aligha pótolhatott volna bárki is. Mindenesetre ebből az albumról kevésbé hiányzik a régi zenekar, mint a Crying 6-os lemezérol Vedres zsenialitása.

HAF

vissza