Kurír, 1992. január 27.
Ancsel Éva írta egyszer, hogy a gonoszság gyógyszere az öröm. Ha pedig
ez igaz, márpedig szerintem az, akkor az After Crying nevű együttes zenéjét
fel kellene jegyeznie azoknak, akik borúsan látják a világot. A kik odáig jutottak, hogy ez a világ a világok legrosszabbika, éppen ezért csak az önzés, a mások figyelmen kívül hagyása
az egyetlen út a túlélésre. Figyelmezzetek ide, feleim! Tanuljátok az örömöt! Például Vedres Csabától és Pejtsik Pétertől, akik nem fogadják el, hogy a világ bonyolult. Tehát
érthetetlen, kiszámíthatatlan, épp ezért félelmetes. Igenis egy és oszthatatlan . És minden kis
részletével arra szolgál, hogy az emberek örömöt leljenek benne. Itt van például az After Crying zenéje, amit a fent említett két úriember talált ki. Azt hiszed, hogy a Beatlest nem lehet
a XII. század zenéje mellé tenni. Egy frászt nem! Azt hiszed, hogy az ütősök, vonósok, fúvósok egy más kaszt, mint a jazzt játszó megszállottak. Nagyot tévedsz. Hallgasd meg Vedreséket
és azt mondod: Jé..., hogy megfér egymás mellett minden. Persze, ha akarod, ha elfogadod. És ha már leépítetted az előítéleteidet, ha már skatulyálanítottad magad, akkor te is akkora mosoly leszel, mint P. P., aki pénteki, FMH-beli koncerten letörölhetetlen volt. Gonosszá zsugorodott, kicsinyessé tapasztalódott embertársaim, örüljetek! A kék égnek, a zöld fűnek, a zenének! Keressétek a gyógyszert, meg fogjátok találni! S írjátok ki magatokat, ha jólesik, de utána, meglátjátok, az öröm jön. Csak higgyetek benne! Ahogy az After Crying zenészei hisznek.
Megyek éjjel az aluljáróban. Arra gondolok, hogy az aluljáró felmosói biztosan nem csak a fehér kockákat vikszelnék fel, ha azt hallották volna, amit én hallottam. Felmosnák a szürkéket is. Hadd fényeskedjenek azok is az emberek örömére.
BEB
