Interjú a Townscream zenészeivel
Mellotron magazin (Spanyolország, 1998. április 8.)

Készítették: Kubovics Bettina és Javier Pita

A Mellotron 4. számában beszámoltunk a tavaly augusztusban Budapesten megrendezett „Nyugati kapu” fesztiválról, ahol fellépett a Townscream nevű progresszív rockzenekar, melyet Vedres Csaba alapított. Néhány hónapnyi csend után decemberben megjelentették a első lemezüket „Nagyvárosi ikonok” címmel, és szerencsére ismét rendszeresen koncerteznek. Április 8-án, egy próbájukat követően adott nekünk interjút a zenekar. Vedres Csabán kívül (zongora, szintetizátor, ének) jelen volt Ács Péter (basszusgitár, nagybőgő) és Baross Gábor (dob). Gál Béla (cselló, szintetizátor) nem tudott eljönni a próbára. Mivel Vedres Csaba zenei pályáját már ismerjük, először a többieket kérjük, hogy beszéljenek a sajátjukról.

El Mellotron: Péter, milyen zenéket hallgatsz?

Ács Péter: Mivel aktívan foglalkozom komolyzenével, sok ilyen zenével találkozom, hallgatom és játszom is. De a pop műfajt is szeretem. Volt egy amatőr könnyűzenei zenekarom, velük például Stinget és Sadet játszottunk, őket is szeretem.

El Mellotron: Milyen zenei tapasztalataid voltak eddig?

Ács Péter: Nem voltam nevezetes könnyűzenei együttesekben, hanem inkább sok kisebben, amelyeket osztálytársakkal alapítottunk, vagy egyéb ismerősökkel, például az utcámban lakó, vagy szomszéd gyerekekkel. Tehát nem volt semmi különleges. Néha játszottunk a Tabánban és hasonló helyeken, de csak alkalomszerűen. Jelenleg a Zeneakadémián tanulok nagybőgőzni. A basszusgitárt soha, senkitől nem tanultam. Mivel nagyon hasonlít a bőgőhöz, csak úgy otthon gyakoroltam.

El Mellotron: Tehát azóta basszusgitározol, amióta a Townscreamben vagy?

Ács Péter: Nem, már előtte is, ezekben a kis zenekarokban.

El Mellotron: A koncerteken a basszusgitárod hangja másképpen szól, mint a lemezen, a Chris Squire-éhoz hasonlít. Kicserélted a hangszert?

Ács Péter: Nem, hanem az erősítő más volt a stúdióban. Ott adtak nekünk egy nagy Marshall-t, és a hangmérnök foglalkozott vele.

El Mellotron: Gábor, mesélnél most magadról?

Baross Gábor: Ennek elég hosszú sora van. A szokás szerint egy gimnáziumi együttessel kezdődött. Utána a seregben ismerkedtem meg Csabával. Régen nagyon szerettem a Led Zeppelint. Azután egy kicsit változott a dolog, a King Crimson volt a kedvencem. A mai napig is nagyon sok jó zenét szeretek, például a Kolindát, a breton és kelta zenéket…

Vedres Csaba: Nem mondtad a kedvencedet, a Malicorne-t.

Baross Gábor: Igen, a Malicorne is breton.

El Mellotron: A Kolinda egy magyar népzenei együttes, ugye?

Vedres Csaba: Igen, az egy csoda. Az úgy népzene, ahogy az After Crying rockzene. Tehát egy egészen különleges, összehasonlíthatatlan, csodálatos...

El Mellotron: A Gáborhoz van egy másik kérdésünk: a "Nagyvárosi ikonok III"-ban szereplő dobszólót kifejezetten ehhez a darabhoz írtad, vagy már előtte is létezett, és odaigazítottad?

Baross Gábor: Ez egy közös munka volt. A gépek zörejét egy sampler segítségével vettük fel. A zongoraszóló eredetileg is a lemezre készült. Érdekes dolgok történtek a felvételnél: az elején a zongoraszóló is más volt, és én tovább játszottam. Amikor Csaba meghosszabbította a zongoraszólót, kiderült, hogy a kettő igen jól passzol egymáshoz.

Ács Péter: Beszéljünk a Béla helyett is. Ő is komolyzenét tanul a Zeneakadémián, és ő is csak hobbyból szintetizátorozott, de komolyabban a Townscreamben kezdett el szintizni.

Vedres Csaba: Hát... elég jól tud!

Ács Péter: Persze azelőtt a kötelező zongorát is tanulta, mivel van egy ilyen tantárgyunk, tehát elvileg én is le tudok ütni egy C-t vagy valamit a zongorán. Ő most fog diplomázni. A zenei ízléséről annyit, hogy nagyon sok jazz-rockot szeret és hasonló dolgokat. Nagyon szereti az ELP-t is.

Vedres Csaba: Szeretném elmondani, hogy mostanában ért néhány nagyon érdekes zenei hatás. Az egyik legerősebb a finn Trio Töykeat zenekar volt. Egy jazzfesztiválon léptek fel. Én nem szeretem a jazzt, de a tévé véletlenül bekapcsolva maradt késő éjszaka, és öt perc múlva már lenyűgözve ültem előtte. Ez egy dob, basszusgitár és zongora-formáció, elképesztően modern hangzással, nagyon magas szintű komponista gondolkodással, nagyon változékony stílusokkal, kicsit gunyoros hozzáállással... fantasztikus zenekar. A Kolinda számomra is nagyon nagy dolog. Ezenkívül nemrég akadtam rá egy CD-re, melynek az a címe, hogy „Celtic Spirit” és azon mindenféle kelta vallásos énekeknek a feldolgozása található; egy kicsit az Enyára emlékeztet. Ezt nem tudom kiheverni! Egy gyönyörű, tiszta hangzás.

El Mellotron: Beszéljünk most a Townscreamről. Hogyan alakult meg a zenekar?

Baross Gábor: Hát... elmondjam röviden? 1995-ben Csaba zongora-szólókoncerteket adott az SZFMH-ban. Ezeken közreműködésként volt bőgő és dob, olyan dalokban, mint például a „Sötét szoba meséi”, „Mire megvirrad”. A Csaba engem kért meg, hogy zörögjek a dobon, aztán váltva jöttek-mentek bőgősök, mígnem egyszer az Ács Peti jött be. Ekkor magunktól hozzányúltunk egy-két régebbi számhoz. Utána jött néhány újítás, például Csaba hozott egy olyan szintetizátort a koncertekre, amely megfelelően szólt. Amikor már elég sok számot tudtunk hárman játszani, felvetődött az ötlet, hogy szükségünk lenne még egy hangszerre, mivel hosszú távon a hangzást tekintve nem lett volna változatos a dolog, úgy éreztük, hogy szűkek a lehetőségeink. És nem is tudom, hogy ki ajánlotta a Bélát...

Vedres Csaba: Peti. Ő hozta, és azonnal csatlakozott a zenekarhoz.

Baross Gábor: Igen, tehát ott volt a Gál Béla. Kiderült róla, hogy csellista, és hogy nagyon szépen játszik. Szintén kiderült, hogy nemcsak hogy elég jól zongorázik, még szintije is van, úgyhogy azt el kellett hoznia. Ekkor nekiálltunk dolgozni, és gyakorlatilag egy év alatt, 1996 végére jutottunk el odáig, hogy már zenekarnév is volt, és tudtunk annyi számot, hogy egy kétrészes műsort majdnem végig színpadon tudott tölteni ez a négyfős csapat. Természetesen még szükség volt Csaba szólódarabjaira is, nem csupán az időtényező miatt, hanem ezért is, mert mi az ő szólókoncert-sorozatába épültünk bele. Tulajdonképpen 1995 december tájékára tesszük a megalakulás idejét, de Townscream néven 1996 decemberében játszottunk először. Azután 1997 elején volt két vagy három koncertünk, utána stúdió, lemez... és 1997-ben ezután már nemigen sikerült fellépnünk, csak a Budai Parkszínpadi fesztiválon játszottunk. Ezt követően egy pangási időszak volt. Úgy éreztük, hogy a lemezzel letudtunk egy dolgot, és koncertlehetőségeink már nem adódtak. Egy kicsit megállt az élet.

El Mellotron: És a lemezzel mi a helyzet, hogyan alakulnak az eladásai? Külföldön is sikeresebbek lettetek a megjelenésének köszönhetően?

Baross Gábor: Hivatalos adatok alapján március végéig 550 darabot adtak el belőle. Nem készültek külön kimutatások országok szerint, csak annyit mondtak nekünk, hogy Franciaország és Japán messze magasan lekörözi a magyar eladásokat.

El Mellotron: Ezekből 20 Spanyolországban kelt el. (nevetés)

Ács Péter: A terjesztő az elején 500 CD-t gyártott le, és az már elfogyott.

Vedres Csaba: De már adja ki a másik 500-at, mert van rá igény, főleg külföldön.

El Mellotron: És gondolkodtatok már azon, hogy külföldön játsszatok?

Ács Péter: Gondolkodtunk. (nevet)

Vedres Csaba: Mi gondolkodhatunk...

El Mellotron: Nehéz megoldani?

Vedres Csaba: Nincs rá lehetőségünk. De fantasztikus lenne.

El Mellotron: Spanyolországban például vannak emberek, akik elég sokat fizetnének egy koncertetekért. A következő kérdésünk a lemezzel kapcsolatban: van néhány nagyon jó számotok, amelyeket régóta játszotok már, és mégsem szerepelnek a CD-n. Úgy tudtuk, hogy a „Nagyvárosi Ikonok” egy dupla CD lesz. Mi lesz ezzel az anyaggal, meg fogjátok jelentetni?

Vedres Csaba: Én egy dupla albumot terveztem, olyan koncepcióval, hogy két részből álljon. Majdnem egy hónapot töltöttem csak a lemezsorrendnek az elkészítésével. Ezt nem szimbólikusan mondom, reggel felkeltem, és egészen estig papírmunkát végeztem. Kiderült, hogy ez a kétrészes dolog nem állja meg a helyét, nem volt annyi nívós anyag, hogy mindkét rész végig hallgatható és jó legyen. És ekkor kivettem hat vagy hét számot. Csinálhattunk volna egy dupla CD-t, de...

Baross Gábor: Nem lett volna egységes, és elsőre inkább valami rövidebb, velősebb és egységesebb lemezt szerettünk volna készíteni. A másik oka az, hogy itt, Magyarországon nagyon leszűkíti a vásárlókört már az is, ha duplaként jelenik meg. Itt egy dupla CD-t 4–5000 forinttól kezdenek árulni. És ha egy dupla CD-n 110 perc anyag van – mert nem is terveztünk 140 perceset – inkább mindenki felveteti kazettára. Ezenkívül úgy éreztük, hogy ez azért még nincs kész, az olyan számok, mint a „Zsoldosok”, az „In Space” még nem tesznek ki egy lemezre való anyagot, és önmagukban nem tehettünk volna fel őket a CD-re, mert nem illettek oda. Másrészt a dupla lemezen szerepeltek volna olyan darabok, amelyek már a Csabának a szólólemez-tervébe tartoznak, azaz mi nem sokat közreműködtünk volna bennük.

El Mellotron: Tehát ezeket a számokat egy következő lemezen fogjátok megjelentetni?

Vedres Csaba: Nagyon szeretnénk. A zenekaron belül most kezd megerősödni egy másik vonal, amelyet mindannyian szeretünk. Egyrészt egy kicsit keltás, középkori, és valamivel egyszerűbb, kevésbé, vagy másképp elektronikus. Az ELP és a King Crimson egy csodálatos dolog volt, de most éppen egy olyan szakaszban vagyunk, hogy egyikünk sem hallgat ezekből túl sokat. Inkább azt keressük, hogy milyen üdébb és vidámabb kifejezési lehetőségek vannak. Az emberek ugyanis úgy jönnek oda hozzánk a koncertjeink után, hogy. „Nagyon jó volt. Örülök, hogy nem lettem öngyilkos. Többet nem jövök.” (nevetés) Tehát nagyon szeretnénk egy lemezt összehozni, amikor megérik egy ilyen anyag.

El Mellotron: Persze a spanyolok nem értik a szövegeket.

Vedres Csaba: Igen, lehet, hogy én sem szeretném a King Crimsont, ha érteném a szövegeit. Lefordítottak nekem néhányat, és nagyon magas szintű, művészi szövegeknek tartom őket, de a témájuk, a hangulatuk távol áll tőlem.

El Mellotron: Peter Sinfieldre gondolsz?

Vedres Csaba: Igen.

El Mellotron: A King Crimsonnal kapcsolatban: hogy jött az ötlet, hogy a „Peace”-t beépítsétek a „Hajnali ének”-be? Ugyanis igen szépen mutat ott.

Vedres Csaba: Gyakran előfordul velem, amikor zenét szerzek, hogy egyszer csak „bekattan”: itt ez a téma nagyon jól hatna, és az esetek többségében nem állok ellen neki.

El Mellotron: Más kérdés: a lemez borítóján mit jelképez a madár?

Baross Gábor: Először is 90 fokkal el kell fordítani

Vedres Csaba: Ez a madár be van zárva egy rács mögé. Gyakran asszociál az ember a madárról a lélekre. Ez tulajdonképpen egy halott lélek, és egyáltalán nem véletlen, hogy a drót kereszt alakban van elszakadva. Tehát a mai ember lelkiállapotára utal ez a címlapfotó. Be is van zárva, halódik, egyedül van, viszi a keresztjét.

El Mellotron: Kapcsolatban áll-e ez a gondolat a lemez szövegeivel?

Vedres Csaba: Összességében igen, de nem egy konkrét számmal, hanem az egész mű hangulatával van kapcsolatban.

El Mellotron: Tehát egy konceptalbumról van szó?

Vedres Csaba: Pontosan. Az én értelmezésem szerint a történet két részből áll: az első rész arról szól, hogy mire megy az ember, ha saját maga egyedül megpróbálja felvenni a harcot azokkal az erőkkel, amelyek körülötte gonoszul hatnak. És ennek számomra a legnyilvánvalóbb következménye az öngyilkosság, tehát az „Íme, hát megleltem hazámat” című számig tart ezeknek a képeknek a felvonultatása. Az „Így szólt a madár” egy siratódal, és a „Hajnali ének”-kel indul egyfajta reménység, amely azt a hitet fejezi ki, hogy véleményem szerint ebből kiút és megoldás, és ezért is használok a „Hajnali ének” és az „Utolsó ikon” végén egy-egy magyar népéneket, és az utolsóban pedig kifejezetten egy feltámadási népéneket.

El Mellotron: Szeretnénk megkérdezni, hogy miért játszotok kottából a koncerteken a Gábor kivételével. Szükséges ez?

Vedres Csaba: Hát... jó kérdés. Jó lenne, ha nem lenne rá szükség. Én kottát nem használok, nekem a szövegek vannak kitéve. Volt néhány borzalmas koncerttapasztalatom. Egyszer abba is kellett hagynom a számot, mert annyira elfelejtettem az éneket. Nem merek kockáztatni.

El Mellotron: A koncertjeiteken van egy lány, aki a közönség közül énekel egy mikrofonnal. Szeretnénk tudni, hogy ő ki.

Vedres Csaba (mosolyogva): A feleségem.

El Mellotron: Nagyon szépen énekel.

Vedres Csaba: Köszönöm. És gyönyörűen hegedül is. Talán egyszer majd azt is be fogja mutatni velünk.

El Mellotron: Beszélsz nekünk a tervezett szólólemezedről?

Vedres Csaba: Nagyon várom, hogy megjelenhessen. A Gergelynek már leadtam a demót, nagyon tetszett neki, és azt mondta, hogy meg fogja jelentetni. Ezen az elmúlt négy évnek a javát szeretném bemutatni: Rockszonáta, Mire megvirrad, Noktürn, Koncertetűd, Valaki sír...

El Mellotron: Az After Crying „Noktürn”-jét?

Vedres Csaba: Igen, de a zongorás verziót.

El Mellotron: A „Levelek” is rajta lesz (egy gyönyörű, romantikus stílusú szvit, amely fél óráig tart, és a zongorakoncerteken szokta játszani)?

Vedres Csaba: Az egy másik CD-tervemben van. „Mesék, levelek” lesz a címe, és a Gergely azt is ki fogja adni.

El Mellotron: Szintén még az idén?

Vedres Csaba: Azt nem tudom. Itt rajtunk semmi nem múlik. Kész vagyok gyakorlatilag 4 CD anyagával.

El Mellotron: Az After Cryinggal kapcsolatban: Az „Első évtized” számainak kiválasztásában részt vettél?

Vedres Csaba: Megkerestek, megkérdezték, hogy mit javaslok. Elmondtam azt az öt dolgot, egyik sem került rá. Ez egy ilyen rövid történet.

El Mellotron: Rajta van az egyik nagyon jó szerzeményed, a „Tépd el a képeket”.

Vedres Csaba: Ez egy ciklusból való, amelynek az a címe, hogy „Juli-dalok”, és a megismerkedésünk után egy hónap alatt írtam (a feleségéről, Júliáról beszél). Mindig az volt a tervem, hogy egyszer összességében fogom őket bemutatni. Ezek között van a „Csak mész”, „Tépd el a képeket”, „Szó és csend”, „Szelíd szél” és az „Hommage a Greg Lake„. Nagyon szeretném ezeket is megjelentetni.

El Mellotron: Az After Crying Koncert című kazettán van egy szám, amely nincs rajta az „Első évtized”-en, és hiányoltuk róla, a „Jesu dulcis memoria”-ról van szó. Ez talán egyike volt a javaslataidnak?

Vedres Csaba: Igen. Az 1991-es, csúcsformáját futó After Cryingnak három nagy száma volt: az „Így hallgattam el”, az „Hommage a Frank Zappa”, és a „Jesu dulcis memoria”. Minden koncerten játszottuk, mindig ezek voltak a legnagyobb sikerek. Én tudom, hogy ennek az az oka, hogy a Judit nagyon elégedetlen az énekével abban a verzióban, ami érthető, mert ő sokkal, de sokkal jobban énekelte mindig ezt a számot. De az összhatásban egyáltalán nem élvezhetetlen, úgyhogy nagyon fáj, hogy nincs rajta.

El Mellotron: Ugyanezen a lemezen szerepel három dal az „Overground Music”-ról, magyar énekkel. Ez azt jelenti, hogy az „Overground Music”-nak egy magyar verziója is fel van véve?

Vedres Csaba: Nem, hanem csak az a három szám.

El Mellotron: Szeretnénk megkérdezni, hogy hallgattad-e a „De Profundis”-t.

Vedres Csaba: Azt a lemezt? Igen.

El Mellotron: A CD címadó daláról – amely nagyon tetszik nekünk – azt gondoljuk, hogy a te stílusod hatásait tükrözi. Mi a véleményed erről?

Vedres Csaba (nevetve): Az a szörnyű, hogy én arról a lemezről egyedül azt a számot szeretem, és annak is csak az elejét, amíg még olyan igazán „vedrescsabás”. Úgyhogy valószínűleg igazatok van... És szép is. (elkezdi énekelni) ...jó zene! (nevetés)

El Mellotron: Az „After Crying 6” című lemez egyik számánál a neved fel van tüntetve a szerzők között. Tudsz-e erről?

Vedres Csaba: Igen. Ez az „Első évtized” „Zsoltár” című számából jön. Pejtsik Péter egy feldolgozást készített belőle, de szólt nekem, tehát teljesen korrekt volt.

El Mellotron: Mi a véleményetek a progresszív rock jelenlegi helyzetéről?

Vedres Csaba (gondolkodik): Sajnálom, de nem tudom másképpen kifejezni azt, amit most mondani fogok: teljesen reménytelennek tartom, főleg itt Magyarországon. És nem is azért, mert az állam, vagy a szponzorok nem támogatják, hanem azért, mert a közönség nem hajlandó manapság erre a dologra figyelni. De a másik oldalon viszont látom, hogy például az „Overground Music”, amelyet 1989-ben csináltunk, ma, kilenc év elteltével is ugyanúgy tetszhet, mint akkor, annak ellenére, hogy megjelent a techno, vagy hasonló dolgok. Teljesen mindegy, nem fognak rajta. Bízom abban, hogy a Jóisten egyszer valami igazságot szolgáltat ezeknek a zenéknek.

El Mellotron: (a Townscream jövőjéről)

Vedres Csaba: Azt gondolom, hogy a Townscream megalakulása óta egy állandó szorongással küszködik, amelyet a külföldiek szerencsére nem érthetnek meg: nem egy igazi zenekarral kell megküzdenünk, hanem egy fantommal, amely az 1990—91-es évek legendás After Crying-ja. Észrevettem, hogy a közönségből sokan haragszanak rám, amiért kiléptem abból a zenekarból, amelyet szerettek, és nem hajlandóak elfogadni, hogy létezik egy új formáció. És egy ilyen fantom ellen gyakorlatilag lehetetlen megküzdeni, mert az emberek illúziókat kergetnek, és nem zenét hallgatnak.

El Mellotron: Spanyolországban azt mondta valaki, hogy „a Townscream jobban hasonlít az After Cryingra, mint az After Crying”.

Vedres Csaba: Nekem is mondták már Magyarországon, és nagyon örültem neki. De más részről egy sor szerencsétlen dolog történik. Például a múltkori Townscream koncert napján az After Crying is játszott. Ide 35-en jöttek, ott 350-en voltak. Ezen kívül a szervezők a következő koncertünket Nagypéntekre tették be, hát mondtam nekik, hogy köszönjük, Nagypénteken nem játszunk. A választások napjára is beszerveztek egyet. Tehát hiába a bevezetett név, nem tudunk ezen úrrá lenni, és egyre kevésbé hiszem, hogy valaha is úrrá lehetünk ezen Magyarországon. A Bélát mindig a Pejtsik Péterrel hasonlítják össze, nekem azt mondják, hogy ne hülyéskedjek már, menjek vissza az After Cryingba. Ennek ellenére külföldön, ahol nem kell legendával küzdenünk, egy sor pozitív dolog van. Például Franciaországból küldtek nekünk egy olyan kritikát, hogy elállt szemünk-szánk...

Baross Gábor: A legenda fontosságáról szeretnék mesélni valamit. A Korál együttes fénykorában az egyik kedvencem volt. Soha nem tudtak megtölteni egyetlen átlagos nagyságú helyet sem, csak ha  volt ott még vagy két együttes. A legtöbb ember, akik a koncertjeiken voltak, kb. 300–400-an lehettek. A Korál a Kisstadionnak (13 000 férőhelyes) a közelébe sem mehetett, ennek ellenére tavaly, amikor emlékkoncertet adtak, megtöltötték a Kisstadiont! Az emberek a legendára mentek el. Ugyanezek az emberek nem jártak Korál-koncertre 15 éve, hanem megvették a lemezüket, és otthon hallgatták. Ez egy ilyen érdekes dolog.

El Mellotron: Köszönjük a zenéteket és az interjút, a spanyol Townscream-szimpatizánsok nevében is.

Vedres Csaba: Mi köszönjük...

vissza