Műfajszervesítés
Három zongoralemezről
Mértékadó – az Új Ember kulturális melléklete, 2020. április 27. – május 3.

Kockázatos vállalkozás manapság zongoraalbum készítésébe fogni: hiába ismerjük ezerszínű, sokféle érzelmet kifejezni képes hangszerként – mely a napjainkban divatos film- és meditációs muzsikák révén nagyobb népszerűségnek örvend, mint valaha –, a ránk zúduló kortárs zajrengetegben egy zongora hangzása önmagában könnyen szegényesnek tűnhet. Három kortárs zeneszerző-előadó mégis dacolt a korszellemmel, és legújabb lemezén jórészt a fekete-fehér billentyűk keltette hangzásra bízta magát.

Vangelis Nocturne   Ola Gjeilo Night Közülük talán a görög szintetizátorvarázsló, Vangelis kötötte meg a legtöbb kompromisszumot: az életművének javán már túl lévő alkotó nem invenciózusságáról, inkább szárnyaló dallamairól és gondosan kikevert elektronikus hangzásairól ismert. A kései éveiben alaposan megritkult, jórészt különböző űrkutatási projektekhez készített albumai után felüdülés belehallgatni Nocturne című, korábbi és vadonatúj szerzeményeket egyaránt felsorakoztató lemezébe. Vangelis rutinos művészként ravaszul ötvöz régit és újat: miközben felhangzanak a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász vagy az 1492 – A Paradicsom meghódítása legendás dallamai, szinte észrevétlenül csempészi közéjük friss muzsikáját. S megőrizve alapvetően szellős, nyugodt hangképét, bizony felhasználja jól bevált szintetizátorait – hol erősebben, hol finomabban, de sehol sem tolakodóan

Ola Gjeilo norvég–amerikai kortárs zeneszerző témájában hasonló, megközelítésében azonban különböző, Night című albuma egy igazi éjszakai utazásra invitál. Az apró, gyakran egyetlen zenei alapmotívumra épülő kompozíciók a szerző elmondása szerint New York-i lakásának éjjeli magányában születtek. A letompított, szelíden simogató, stúdióbefolyástól többnyire mentes zongorahangzás valóban különleges atmoszférát teremt, amelyhez hozzájárul a tételsor darabjainak letisztultsága. Gjeilo eddigi életműve megmutatja, otthonosan mozog a kortárs zenei műfajokat keresztező crossover területén, itt azonban csupán néhány modális dallam, itt-ott felbukkanó szokatlan ritmizálás utal minderre. Kétség nem fér ahhoz, hogy Gjeilo finoman klasszicizálni próbál, lemeze könnyen befogadható egyszerűségben utazik, ám kevés igazán emlékezetes pillanatot nyújt.

Vangelis Nocturne Annál inkább felhívja magára a figyelmünket Vedres Csaba zongorista-zeneszerző legújabb albuma, a Crossover, melynek nyitótétele máris lendületes örvénylésbe ragadja hallgatóját. Vedres ambíciói valóban komolyzeneiek: a klasszikus hangrendszer huszonnégy hangnemének mindegyikében komponált darabját fűzte össze egyetlen zongoraciklussá. A szerző életművében komoly előzményei vannak e vállalkozásnak: Chick Corea Children’s Songs ciklusa a bartóki hagyományokat átörökítve máig minta Vedres Csaba számára, aki saját, hasonló szerkesztésű művei (Mesék, levelek; Mire megvirrad ciklus; Stanislawski-dalok) után maga is feldolgozta az amerikai jazz-zongorista híres darabját, vonósnégyesre (Tisztelet Chick Coreának). A művészi fejlődés szinte kézzelfogható, és a választott műfajban talán most ért fel a csúcsra: a Crossover album 24 zongoradarabja elképesztően változatos zenei mikrokozmoszt tár fel előttünk, melynek legfontosabb vezérlőelve a sűrítés. Koncentrált, gyakori témafejlesztésekkel teli, mégis ragyogóan egybefont karakterdarabokat hallunk, melyek változatos, ugyanakkor egységes stílusa egészen váratlan műfajváltásokat is megenged. Vedres bátran használja a klasszika, a romantika, a blues, a jazz, a rock, a magyar népzene, sőt egy-egy kikacsintás erejéig a kortárs popkultúra stílusjegyeit is, ám puszta összeillesztés helyett szervesíti őket. Építménye lenyűgöző, de nem idegen: ott lüktet benne a korszellem, minden taktusa ismerős, miközben támaszkodik az elődök hagyományaira.

A világ mintha már elfelejtette volna, hogy valódi, igaz eredmény nem érhető el küzdelem nélkül. Míg Vangelis és Gjeilo a legújabb albumán megelégszik annyival, hogy kedves műfajait egymás mellé helyezve elringassa hallgatóját, Vedres verejtékes, ugyanakkor ihletett szintézise új minőséget teremt: az érvényes kortárs zene nyelvét.


Paksa Balázs
 

 

vissza