Beszélgetés Vedres Csabával
"Tebenned bíztunk eleitől fogva" – Református Félóra, Magyar Rádió, 2011. december 14. A kérdező: Fekete Ágnes

Karácsony előtt talán még azok is meghallgatnak egy-egy klasszikus zenedarabot, akik egyébként ezt nem teszik. Milyen zene való a templomba? Örökös kérdés. Egyeztethetetlennek tűnő álláspontok állnak egymás mellett. A református istentisztelet részeivel foglalkozó sorozatunk keretében most a zene kérdésével foglalkozunk. Két zenészembert kérdeztem meg. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ugyanazzal a mondattal fogják befejezni mondanivalójukat, mert egészen más zenei stílust képviselnek. Az első Karasszon Dezső orgonaművész, a második Vedres Csaba zongoraművész, zeneszerző, aki éppen a rockzenével való kapcsolatot keresi.

– A testnek a ritmus, a léleknek, pszichének a harmónia és a szellemnek a dallam felel meg. Rossz nézni, ahogy a dallam pusztul le és egyre inkább átveszi a helyét a harmónia, és most még inkább a ritmus. Gyümölcseiről ismerni meg a fát. Nem lehet kiátkozni az összes gitáros éneket, hiszen millió felnőtt megtérést tudnék hozni ellenpéldaként arra, akiket ez a zene vonzott és hiteles keresztyén életet élnek. Ezt nem lehet így sommásan kijelenteni, hogy valamely zene egyértelműen rossz. A gregorián egyszerű, pótolhatatlan, megismételhetetlen. Ez az alap. A gitáros énekek megjelenésénél azt látom, mint annakidején a protestáns korálok megjelenésénél, hogy amikor egy adott ponton már olyan szinten túlfinomul a zene, hogy már senki nem tudja követni, akkor egyszerűen a nép azt mondja, hogy szeretnénk mi is egy kicsit tevékenyebben részt venni. Jött egy olyan alulról jövő kezdeményezés, hogy fejezzük ki a saját nyelvünkön magunkat. Itt van az óriási nehézség, hogy milyen jó lenne azt mondani, hogy ami gitáros az rossz, vagy ami gitáros az jó. Szerintem a különbség az elemelésnek a szintjén van. Megtart bizonyos gesztusokat, jellegzetes fordulatokat. Ezzel jelzi, hogy ma vagyunk, ugyanakkor elemel. Én akkor szoktam megijedni, amikor sztár együttesek jelennek meg és azt látom, hogy a szólógitáros elkezd parádézni a templomban. Gondolkozom azon, hogy tudja-e azt, hogy a liturgia szónak az a jelentése, hogy szolgálat. A felvilágosodás koráig a zene egyfajta mesterség volt. Isteninek nem tekintették alapvetően. A felvilágosodás arra a következtetésre jutott, hogy az ember eredendően jónak születik, de elrontja a társadalom és a vallás és megjavítható a nevelés, a tudomány és a művészetek segítségével. Kialakul a művészetvallás irányzatához tartozó szellemi irányzat. Az előadó a pap, a mű maga a kinyilatkoztatás, ahol a művet előadják, az szentély. Nem véletlen, ahogy a korabeli koncerttermek homlokzatait építették. Ez egybevág a tizenkilencedik századi fejlődés, haladás rögeszméjével, hogy mindig újnak és újnak kell lenni. Tartottam többször is előadást az elszáradt szőlővessző címmel. Az egész európai kultúrát ilyennek látom, mást sem csinál, mint folyamatosan leszárad a szőlőtőről, Krisztusról. Az a furcsa, hogy ebben a száradt avarban is van nyüzsgés és ott is van életnek látszó valami és az érdekes, amikor ez annyira elszaporodik, hogy megtagadja magát, hogy tő nincs is. Nyüzsgünk és lerágcsáljuk még a maradékot. Az európai zene sorsa egy folyamatos zuhanás a szellemtől a test felé, amiben azért vannak fékek. Amikor a protestantizmus bizonyos dolgoknak megálljt parancsolt. Döbbenetes az egybeeséseket látni. A hangerő növelése, már a hellenisztikus korban is volt, sőt Egyiptomban és az ókori Rómában is. Basszuslantokat készítettek, amik bezengték a csarnokokat. Hatalmas hangerő volt. Nagyon dekadens jelenség, ami azt mutatja, hogy egy-egy civilizáció haldoklik. Szintén dekadens jelenség a virtuozitás. Szent Ágoston a korai virtuóz fuvolistákat még állatoknak nevezte. Azt mondta, hogy nem értik a zene lényegét. A gregorián nem azért nem lett virtuóz, mert nem voltak olyan talentumok abban az időszakban, hanem mert nem az volt az eszmény, hogy ki tud gyorsabban, egy egység alatt több hangot eljátszani. Közben azt érzem, hogy annyira szétszakad a közönség és a zenei elit ízlésvilága. Annyira elkülönülnek, hogy már nem lehet mit csinálni. Megszületik a rock and roll és a beatzene. Ez a nyelv viszont olyan, amin jó beszélni. Azért vagyok a rockzenével gondban, mert ezen a nyelven beszélünk és a zenetudósok ne találjanak ki nekünk nyelvet. Egyre inkább azt látom, hogy a rock és a popzene előretolt harci egység, amelyet nagyon is tudatosan irányítanak, hogy milyen érték van, amit még nem romboltunk le. És akkor előreküldenek néhány eszméletlenül fölépített popsztárt és így teszik a deviancia különböző fokozatait, elfogadott értékké. A hatvanas években, még óriási botrány volt, ha szétvert egy rockzenekar egy szállodát. Ma természetes, föl van számolva, majd a menedzser intézi. Mennek előre és ez is elfogadható, meg az is. Egészen odáig, hogy a Kill the christian – öld meg a keresztyént – című számot háromszázezren nézték meg a Youtube-on és hatalmas sláger. Kíváncsi volnék, hogy a keresztyéneken kívül kiket lehet így fölrakni az internetre, hogy nem szedik le. Nehéz helyzetben érzem magam, hogy én védem ezt a zenét, mert érzem a túlsó oldalról a farizeizmust, hogy ilyen zenét, csak ilyen hangszeren szabad. Ez már teljesen belterjes, közben teljesen azt látom, hogy ennek a nyelvnek a segítségével folyamatosan zúzzák szét a világot.

Azt szoktad mondani, hogy a klasszikus zenének és a rockzenének kell valahol találkozni.

– Ebben hiszek, de katakombákban fognak már találkozni. Most már nem titok, hogy húsz-huszonöt nagyvállalat birtokában van az egész földgolyó. Ezeknek a láncoknak nyilvánvalóan az az érdeke, hogy totálisan lebutított, értékrendjét elvesztett embercsoportot neveljen ki magának. És ehhez használja ezt a zenét. Véletlen popsztár nincsen.

Azt mondtad, hogy egyházi könnyűzene nem létezik.

– A könnyűzene mára már egy olyan fogalom, amit nem lehet meghatározni. Könnyűzene alatt szórakoztató zenét értünk. A templomban mindig a legmagasabb röpívű zene kell, hogy legyen! Az ember nem azért megy oda, hogy szétszedje magát, hanem hogy összeszedje magát. Nem szétszórni megyek magam, hanem összeszedni. Szórakoztatni azt jelenti, hogy szórom magam. Egyházi szórakoztató zene – ez szerintem képtelenség. Ebből esetleg egy Jézus-hangulat lehet, mint a karácsonyi hangulat. Ha az ember a Jóistennel szeretne kapcsolatba lépni, akkor összeszedi magát.

vissza