After Crying: Overground Music
Rockinform 1994/7-8.
 

(BGCD)

Már tavaly, az év közepén jelent meg az eredetileg lemezen kiadott "Földfeletti Zene" CD változata. A róla szóló lemeztelenítés megírásával nem kellett sietni, ugyanis egy viszonylag időtálló alkotásról beszélhetünk ez esetben.

A lemezre talán az a legjellemzőbb, hogy az After Crying éppen átmeneti korszakának lenyomata, ami a hangzásra is értendő. Erősebben gyökeret verő (Winkler Balázs – trombita) és későbbi lemezükön nem játszó, barát/vendég muzsikusok hallhatók a korongon. A zene már előrejelzi a következő, "Megalázónak és megszomorítottak" CD világát, de jelentősebben példázza azt a vonalat, ami az akusztikus hangszerek domináns jelenlétén alapul és nélkülözi a dob alapvető kíséretét. E lemezen található a Frank Zappa előtti tisztelgés, "európai dolgok" címmel. Azaz: European Things, ugyanis a teljes lemez anyaga angol nyelvű, amit részben Pejtsik Péter csellista, valamint főként Vedres Csaba billentyűjátékos előadásában hallhatunk. Valószínű, hogy célzottan a külföld számára is reprezentatív módon készült az anyag. A hangzás olykor kísérleti, tul. képpen "első lemezes" csoportról van szó, hiszen csak három stúdió kazettát bocsátottak ki azt megelőzően.

A lemez főleg klasszikus komolyzenei, minimal vagy inkább repetitív momentumokat, beat- és rockzenei, kora-, későközépkori, v. mint jazz, swinges elemeket gyűjt (pl.) egybe. Ez mind jól működik összetetten is, de számomra korántsem olyan jól szerkesztett ez a repertoár, mint a későbbi, már említett "Megalázottak és...". Finomságokban, lelkesültségben itt sincs hiány. Ahogyan a zene időnként feszítetten tördelve szerkesztett – olykor modoros – úgy a szövegek is ilyenek néha, s a tréfák is komolyak (In: Európai dolgok, Gyónd meg szépséged). A darabok többnyire elegendően hosszúak, így jól felépítettek; a kibontott progresszív elemek megbízhatóan jól szólnak (Ragyogó). A Madrigál első tétele példázza az érzelemre irányuló sikeres hatást.

Megemlítendő, hogy e CD egy új kiadó tevékenységének első darabja (BGCD 001), ami a már jelentős számban működő kiadók palettáját nemcsak színesítette, de gazdagította is. Ugyanis a budai Stereo Shop tulajdonosa, Böszörményi Gergely (B.G.) egy mára már kevéssé futtatott, de keresett irányzat CD-inek, lemezeinek terjesztésével foglalkozik. Ez progresszív rocknak nevezett, de a kiadói tevékenységben elsősorban – valószínűleg – az ebbe a profilba illeszkedő, tudatosan kimunkált és felépített zenék hazai előadóinak publikálását kívánja ellátni. Csak legyenek előadók.

Jaq.

vissza