A Kiscsillag kiváló, kívülálló zenészének kötődései Pécshez
A kortárs zeneszerző a népszerű bandában kizárólag billentyűs a könnyű-, és komolyzene határán
Somogy Megyei Hírlap, 2013. december 31.


Vedres Csaba KiscsillagA Kiscsillag rockzenekar Kodály Központban rendezett koncertjének az egyik meglepetésvendége volt Vedres Csaba zeneszerző, zongoraművész. Bár nem is annyira meglepetés, hisz egyre gyakrabban hallhatjuk Lovasiék együttesében.

– Milyen zene áll igazán közel Vedres Csabához?

– Klasszikus zenét tanultam, de már a King Crimsont, az Emerson Laké and Palmert, Frank Zappát és Laurie Andersont hallgatva alakítottam meg az After Crying progresszív rock formációt. Ezekről az útindító legendás zenekarokról aztán előadásokat tartottam színházban, sőt a PTE Bölcsésztudományi Karán is. Később többféle együttesben szerepeltem, zeneszerzőként kortárs komolyzenei munkáim is születtek, színházaknak is dolgoztam. Valahol a könnyű és komolyzene határán tevékenykedem.

– Igaz, hogy Pécsett élt éveken át a családjával?

– Feleségem, Gyermán Júlia pécsi származású, édesanyja, Gyermánné Vass Ágnes, aki évtizedeken át volt a Pannon Filharmonikusok koncertmestere. Júlia is játszott a nagyzenekarban, s itt éltünk a családunkkal az ezredforduló tájékán három évig.

– Hogy lett ebből Kiscsillag, azért ez egy kemény rockzene?

– Mindig nyitott voltam minden zenei műfajra. Játszottam dzsesszt, népzenét és egyházi zenét is. Tulajdonképpen egy közös pécsi barátunk, Heidl György hozott össze Lovasi Andrással, a Lackfi János-versek megzenésítésekor. Aztán Bandi elhívott a Kiscsillag akusztikus műsorába, majd idővel beilleszkedtem a rockestekbe is. Mindemellett mindenkor csak vendégzenész vagyok itt.

– Zeneszerzőként nem is száll be a közös munkába?

– A Kiscsillag az Kiscsillag. Én csak játszom, esetenként kérnek egy szólót, egy részlet gondosabb kidolgozását, de a számok kialakításában nem veszek részt, és ez jól is van így. Ilyen jellegű zenekarban egyébként korábban soha nem játszottam, és nagyon izgalmas volt kipróbálni, hogy működik a turnéktól a fesztiválokig a zenekari élet.

– Kívül is van, meg benne is a rockzenében. Mi a jövő?

– Az biztos, hogy a Kiscsillag Akusztik műsoroknak állandó résztvevője vagyok. Az pedig még alakul, hogy az együttes melyik ösvényen halad tovább, ami meghatározza az én jelenlétemet is.


Mészáros B. Endre

vissza