Vedres Csaba és a Kairosz kvartett debütáló albuma – Áldott idő
Underground Zenei Kulturális Magazin, 2007. április 17.



Nem meglepő, ha azt írom, hogy mindahány Vedres Csabához köthető produkció – már aki ismeri műveit/munkásságát – szolgált valami meglepetéssel. Ez alól a legújabb munkája, az Áldott Idő sem kivétel. De hangsúlyoznom kell, hogy ez a tavalyi év végén megjelentett albuma nagyon is figyelemre méltó alkotásokat tartalmaz.

A zongorista Vedres Csabát megismerhettük mint progresszív – és ennél a mostani albumnál főképp mint klasszikus zeneszerző – muzsikusként, aki nagyon jól össze tudja illeszteni ezt a két szigorú és kötött szabályrendszerek között mozgó stílust. A kiválóan összeválogatott kvartett tagjai (Gyermán Júlia és Molnár Zsófia – hegedű, Cs. Nagy Tamás – brácsa, Sipos Gábor Gergő – cselló) a klasszikus vonósnégyes értékrendjét hordozzák, a hangzás valamint a kompozíciók teljességét Vedres Csaba zongorajátéka teszi teljessé. Az albumon található összes szerzemény egy-két kivételtől eltekintve a Toxicity (Malakian–Odadjian–Ankian), a Szirén dal (Hammill), és a Stonehenge (Pejtsik) nevéhez köthető. Ezek a dalok mindezen túl kiegészítik a Vedres-szerzeményeket és az albumot komplex egységgé varázsolják. Természetesen Vedres Csaba játékának stílusjegyeit újra és újra felfedezhetjük az Áldott idő albumban. Noha a hanglemez felépítése egységes, mégis három részre lehet bontani a rögzített anyagot. Az első blokk az 1-estől a 6-osig, azaz a Guerrierotól a Szirén dalig, a második tétel a 7-estől a 10-esig, azaz a Zongoraötös I.-től a IV. Presto bezáró tételig terjed. A harmadik, a záró blokk a bónusz fejezet címet kapta, melyben a Blues-fantázia és a Stonehenge kapott helyet.

Az album nyitótételeként szolgáló Guerriero berobbanása szinte meghatározza a rögzített anyag hangulatát (az első tétel az Áldott idő egyik valóban meghatározó alkotása). Csaba szinte feszültséget kelt a hallgatóban, mintha csak utalni akarna egy katartikus utazásra; de ennek ellensúlyozása a következő tétel, a Ragyogás, melynek zongora–hegedű duó vezérfonala nyugalmával szinte kiegyensúlyozza a Guerriero berobbanását. A már említett Toxicity feltűnése ezen az albumon lehet, hogy megrökönyödést válthat ki a System of a Down rajongóknál, de az Apocalyptica sem követett el egyebet, mint hogy Metallica-számokkal tetette ismerté magát… A Vedres-féle átdolgozású Toxicity ezen (vonós-zongora) értelmezése és hitelessége pedig első osztályú. Ez után következik a lemez címadó dala, a Áldott idő, mely a Ragyogáshoz hasonlóan nagyon csendes és finom szerkezeti elemekből épült fel. Az ezt követő ötös tétel egy játékos hangulatú Szórakozott szamba, amely igazából csak a nevében hordozza a szamba jelentését, ennek ellenére sok zenei stílusgyakorlatot tartalmaz. Végül az első blokk zárótétele a nagyon összetett Szirén dal Hammill-Vedres átirat, a szirének szépségével áldott dal, azaz Peter Hammill Van Der Graaf Generator The Siren Song-ja következik. Majd a négyes blokkos Vedres-szerzemények: Zongoraötös I. Allegro marcato; II. Adagio quasi una fantasia; III. Giocoso és a IV. Presto tételek következnek, melyek szerves egésszé olvadnak össze, noha a Zongoraötös I. Allegro marcato gerince egy gyors és erős hangsúlyozott zongoratétel, melybe egy kis szentimentalizmus némi romantikus felhanggal is párosul. Majd egy nagyon átgondolt ugyancsak melankolikus lassú tétel, az II. Adagio quasi una fantasia szerzemény következik, melyben szinte feloldásként hat Frédéric Chopin szelleme és valcer motívumai. Egy kicsit sajnálom, hogy Csabáék nem boncolgatták tovább Chopin szellemi örökségét. A következő gyermeki tréfával fűszerezett III. Giocoso (Délszláv álomtánc) a szláv romantikusok – Mussorgski, Dvorak, Smetana – hagyományait követi, a hallott nagyon könnyen befogadható dalocska a Kvartett előadásában válik még édesebbé. És a sort a IV. Presto lüktető, vibráló felemelő tétele zárja, mely cirkulál és kavarog a zongora és vonósok előadásában. Az album legvégén, a harmadik – záró –, bónusz (koncert) fejezetben találjuk meg a Vedres-féle "Kodály" Blues-fantáziát, mely inkább autentikus blues parafrázisának nevezhető, mert meglátásom szerint magát a "piszkos kocsmai blues" műfajt csak úgy szőre mentén, úgy érintőlegesen lehet felfedezni. Vedres Csaba inkább laboratóriumi megközelítéssel vezet be a blues művészetébe, ahol a vonósok az aláfestést, Vedres Csaba viszont a blues tételeket tudja erőteljesen kifejezi. Az album talán legnehezebben emészthető szólisztikus tétele a Pejtsik, a Stonehenge fejezi be Vedres Csaba és a Kairosz kvartett zenei utazását.

Zárszóként dicséret illeti a muzsikusokon kívül az album elkészítésében aktívan részt vevőket, köztük a hangmérnök Márkus Gergő és Barcsik Géza keze munkáját.

Az album dalai:

1. Guerriero
2. Ragyogás
3. Toxicity
4. Áldott idő
5. Szórakozott szamba
6. Szirén dal
7. Zongoraötös I. Allegro marcato
8. II. Adagio quasi una fantasia
9. III. Giocoso
10. IV. Presto
11. Blues- fantázia
12. Stonehenge

vissza